Rólunk

 LÁTOGASSON EL AKTUÁLIS WEBLAPUNKRA: WWW.KASTELYELADO.COM


Duka első történeti említése 1295-ből való, amikor is Záh nembeli Zaah fia Mihály itteni birtokát, melyet korábban zálogba adott István fia Kokos mesternek, eladta neki 60 Márkáért. A települést 1332-37 évi pápai tizedjegyzékben is említik, ekkor egyházjogilag a váci egyházmegye szolnoki főesperességéhez tartozott. A török háborúk alatt a falu elpusztult, csak a 18. század közepén települt be újból.

A törökkor után a Grassalkovics család a birtokos Dukán 1736-ig, mikor is a birtokot eladta Rudnyánszky II. Józsefnek. Erről egy 1736-os oklevélből értesülünk, mely a Rudnyánszky-levéltárban maradt meg. Rudnyánszky II. József 1758-tól lakott Pest Megyében, mint királyi táblai ügynök, és 1773-ban kap bárói rangot. Ekkorra már állnia kellett az uraság által emeltetett reprezentatív kastélynak a dukai Bangor-hegyen. A bangor-hegyi kastély kápolnájáról 1777-ből van írott forrás, majd Vályi András 1796-os munkájában is említi a kastélyt melynek: „földes Ura Báró Rudnyánszky Uraság, ’s az Uraságnak Jeles épülete is van itten és jeles kertye.”

A kastély ismeretlen időpontban elpusztulhatott (valószínűleg leégett), mert az 1910-ben megjelent Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye monográfiájában Borovszky Samu a kastélyt már nem, csak az ún. Forray-féle úrilakot említi. Sőt, már az 1858-as Forray Andrásné szül. Gr. Brunswick Júlia-féle határtagosítási térképen a Bangor-hegyen urasági borház, a hegy lábánál pedig urasági malom szerepel, kastély viszont sehol. 

A Rudnyánszky család 1848-ig volt birtokos Dukán, mikor is Forray Andrásné, született Brunswick Júlia szerezte meg a birtokot, majd a 19. század utolsó negyedében Latinovits Albin. Borovszky Samu monográfiájának születése idején gróf Serényi Jánosé volt a birtok, melyet a család egészen 1945-ig birtokolt. 

Nem zárhatjuk ki, hogy az épületünk az egykori, elpusztult kastélynak volt eredetileg az uradalmi épülete, erre vonatkozóan azonban nem sikerült adatokra bukkanni a Rudnyánszky-levéltárban. Mindenesetre az 1780 katonai térképen "U" alakú épületet, és az 1858-as tagosítási térképen „U” alakú kastélyt látunk kiugró középrizalittal. A kastély száraihoz keskenyebb, valószínűleg gazdasági rendeltetésű épületek (istálló, kocsiszín) kapcsolódtak. Az 1885-ös kataszteri térképen némileg eltérő állapotot találunk. Úgy tűnik itt a hátsó épületek a főépülettel azonos szélességűek, talán az istállót és a kocsiszínt megnagyobbították ekkorra. 

1906-ban leég az épület, esetleg ehhez a leégés utáni felújításhoz köthető az az átalakítás, melynek a falkutatás során sikerült nyomára bukkanni (l. lejjebb).

Az 1945 utáni átmeneti funkciók után a következő hosszú távú funkcióváltás 1957-ben következett be kastélyunk életében, amikor nevelőotthon lett négy évtizedig.

 

 

Építéstörténet, kutatás

 

A 2002. májusában kezdődő kutatásnak egyik célja a jelenlegi belsőudvaros épületben megkeresni a legkorábbi, 18. századi barokk házat, tisztázni annak alaprajzát, és lehetőség szerint meghatározni eredeti közlekedési rendjét és nyílásait. Ehhez képest úgy tűnik, hogy a legkorábbi barokk épületrésznek is volt egy korábbi előzménye. Erre utal, hogy a mostanra jócskán feltöltődött pince szellőzőablakai befelé, a boltozott folyosóra nyílnak és a pince alaprajza, harántfalai eltérő kiosztásúak, mint a felmenő falak, továbbá az is, hogy a pince nem ér az épület főhomlokzatáig: a 8. sz. helyiség felénél megszakad. A pince vegyesfalú, tört kőből és téglából épült. 

Az épület külső homlokzatain történt feltáráskor kerültek napvilágra a homlokzat eredeti tagoló elemei: az ablakok között a falat téglából falazott lizénák tagolták, melyek kiugró lábazatra támaszkodtak. A főhomlokzaton az 1858 előtt felépített porticussal elvágták az ide eső lizénát, tehát ekkor már eltérő homlokzattagolást kapott az épület. A belső, udvari homolokzat kutatásakor tártam fel a jelenlegi nagy ablakok alatti falelválást, ami arra utal, hogy a belsőben, a barokk korban nyitott tornác vette körül az udvart. 

Az épület déli szárnyainak lezárását vizsgálva a délkeleti kapu előcsarnokban végeztem falkutatást. A kutatás során sikerült feltárni az épület barokk falsarkának falelválását, amely élesen elkülönült a 19. század utolsó negyedében épült udvari rizalit falától. Ebben az előcsarnokban a bejárat két oldalán keskeny, szegmensíves záradékú ablakot tártam fel. 

Arra, hogy itt volt a barokk épület délkeleti végfala azután a padlástérben lehetett végső bizonyosságot nyerni, ugyanis itt majdnem teljes állapotában megmaradt a barokk, beforduló párkány. 

A folyosó délkeleti szakaszán a falkutatás során tárult fel a barokk pincelejárat és az udvari homlokzaton az a 19. századi elfalazott ablaknyílás, amellyel megszüntették az udvarról nyíló, barokk pincelejáratot.

Az 5. számú, dongaboltozatos helyiséget a barokk konyhával lehet azonosítani, erre utal a padlástérben a boltozatba nyitott füstfogó csonkja. A konyha eredetileg lezárta a folyosó ide eső szakaszát. A folyosót csak a 19. század végi átalakítás idején hosszabbították meg egy új harántfalat behúzva a konyha nyugati negyedébe. A konyha északi falának csorbázatát az északi folyosószakaszon sikerült feltárni. 

Hasonlóképp, szimmetrikusan zárta az északnyugati folyosószakaszt a 15. sz. helyiség, tehát eredetileg a helyiség északkeleti falánál záródott a folyosó boltozati hevedere. A folyosó ide eső szakkasza a kolostorboltozatok után itt jelenleg utólagos dongával fedett. A padlástérben jól látszi, hogy a 15. sz. helyiség délkeleti oldalán a boltozat falát elvágták a folyosó dongájával, illetve megmaradtak a helyiség hosszfalainak csorbázatai. 

Minden valószínűség szerint tehát a folyosószakasz 19. század végi meghosszabbításakor elvágták a helyiséget, és ekkor kerülhettek a barokk nyílások helyébe a jelenlegi keskenyebb, félkörös záradékú ablakok, miként a szemközti oldalon is a konyha esetében. 

Szintén a falkutatás során kerültek napvilágra a barokk kocsibehajtó maradványai a jelenlegi főbejárat két oldalán és az előcsarnokban. 

A 18. század közepén épült barokk épület tehát „U” alaprajzú, udvari tornácos épület volt, boltozott folyosóval és csehsüveg boltozatos helyiségekkel. A dongaboltozatos konyha és a pincelejárat az északkeleti szárny végén volt. A konyhába és a pincébe feltételezhetően az udvarról és a folyosóról lehetett bejutni. Az épület fő tengelyében volt a kocsibehajtó nagy kapuja, ahonnan az udvar hátsó részén álló épületekben helyezték el a kocsit és az volt az istálló. Az épület szimmetrikus elrendezésű volt: mindkét végén a folyosóra merőlegesen kiugró helyiségek zárták le a folyosót. A helyiségek között a feltárt nyomok alapján valószínűsíthetően többé-kevésbé tengelyesen szervezték a közlekedést.

A boltozatok nem mindenütt egykoriak a felmenő falakkal: a 12. sz. helyiségben például a 11-es helyiségbe vezető korábbi ajtó feltárt átboltozása tengelyben eltér a fölötte lévő fióktól, és a szemközti falon feltárt ajtó átboltozása megvésetett a boltváll kialakításakor. 

Az 1858 utáni átépítés nyomán alakultak ki az „U” alaprajz szárait meghosszabbító helyiségek és talán mindkét udvari rizalit. (Nem lehet kizárni, hogy az északnyugati csak az 1908-as tűz után nyerte el jelenlegi formáját, az udvari rizalit itt ugyanis elválik a falsíktól.)lkmlmcséalmélcsamélacsm

A 3. sz. helyiség északi falán falkutatás során sikerült feltárni olyan falstruktúrát, amely barokk falszövetre emlékeztet, minden valószínűség szerint a 19. századi átépítéskor felhasználtak némi barokk falazatot. Ugyanekkor, a 19. század második felében a konyha és a szemközti helyiség átalakításával épültek be a már említett, félköríves záradékú ablakok az udvari falakba és építettek porticust az ajtóvá alakított kocsibehajtó elé. Szintén a 19. századra lehet keltezni a víztorony alsó, támpilléres szakaszát ( a padlástérben ugyanis még fellelhető a torony földszinti részének egykori vakolata és a korábbi tető lenyomata).




Rólunk Képgaléria Videó Elérhetőség

Delta-Design.hu